BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Ismerjük fel az állatkerti emlősöket! A könyv listaára: 1450 Ft. Leírás:
Az állatkertek szerepe megváltozott, mert a 20. század végétől nemcsak bemutatják és ezzel megismertetik a különböző földrészekről származó állatokat, hanem a kihalófélben levőket megpróbálják tenyészteni. Megnőtt az állatkertben dolgozó szakemberek szerepe is, akik különböző állatbemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal szórakoztatják az érdeklődőket. Kovács Zsolt kötete az állatkerti látogatásra való felkészülést segíti azzal, hogy az állatkertben való viselkedési szabályok ismertetése és rövid állatkert-történeti összefoglalás mellett a Budapesti Állat- és Növénykert egyik legnépesebb, legváltozatosabb állatcsoportját, az emlősöket (macskafélék, majmok, vidra, zsiráf, medvék stb. ) mutatja be, a kertben készült színes fotók kíséretében. Az egy-egy oldalas, rövid ismertetések az állatról szóló általános információkat, valamint az állat méretét, táplálkozására, szaporodására és élettartamára vonatkozó tudnivalókat tartalmaznak. Korosztálytól függetlenül minden állatbarátnak és pedagógusnak ajánlható. ISBN: 963-9421-23-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 235 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 13:10
. Kovács Zs.: Ismerjük fel az állatkerti emlősö - Jelenlegi ára: 1 235 Ft
2011. november 4., péntek
Raden, M.: Rejtvényes barangoló 7. - Találmány - Jelenlegi ára: 1 055 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Rejtvényes barangoló - TalálmányokA könyv listaára: 1290 Ft. Leírás:
A gyerekeknek szóló ismeretterjesztő sorozat legújabb füzetében a leghíresebb és legérdekesebb tudományos, valamint technikai felfedezésekkel ismerkedhetünk meg. A rövid, jól érthető szövegeket kiegészítő színes rajzok és fotók segítségével tökéletes képet alkothatunk a tűz vagy a számok használatának felfedezésétől kezdve egészen az elektronikus levelezés kifejlesztéséig. A kiadványban bemutatott érdekességek mellett számtalan játékos fejtörő és különféle rejtvény biztosítja, hogy az olvasottak tudásként éljenek tovább az ifjú fejecskékben. ISBN: 963-9657-10-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 055 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 12:25
. Raden, M.: Rejtvényes barangoló 7. - Találmány - Jelenlegi ára: 1 055 Ft

CHRISTINA AGUILERA női parfüm, 75ml - Jelenlegi ára: 3 100 Ft
CHRISTINA AGUILERA .
75 ml , női parfüm.
Postaköltség: 650-ft.
A parfümre nem kell várni !!
Köszönöm, hogy benéztél.
Tekintsd meg további termékeimet.
Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 09:45
. CHRISTINA AGUILERA női parfüm, 75ml - Jelenlegi ára: 3 100 Ft

Samsung Champ Gt c 3300 i Vodafone Új - Jelenlegi ára: 12 222 Ft
Samsung Champ Gt c 3300 i Vodafone-os Új!!! Eladó
A Samsung Champ kialakítása a csúcstelefonokat idézi, s nemcsak ránézni jó, használni is élmény. A Touchwiz Lite 2. 0 technológia új korszakot nyit az interakció történelmében: az új Samsung Champ 2, 4 colos teljes érintőfelülete olyan érzékeny és annyira könnyen használható, hogy szinte már a gondolataiddal irányítod. Hallgasd kedvenc zenéidet vagy rádiót, csatlakoztass bármilyen 3, 5 mm-es fülhallgatót, ha egyedül vagy, vagy hangosítsd ki, hogy a barátaid is hallhassák. A valódi zenei élményről a dupla hangszóró és a Sound Alive technológia gondoskodik. A Samsung Champ mobillal folyamatosan kapcsolatban lehetsz, a telefon 7 közösségi oldalhoz biztosít közvetlen elérést, míg a Bluetooth v2. 1 és az USB v2. 0 más eszközökkel való kommunikációt és adatcserét teszi lehetővé.
Adatok:
Frekvenciasáv
GSM 4 band (global roaming)
Telefonkönyv db
1000
Memória MB
30
Memória bővíthetőség
T-Flash (microSD) 8 GBig
Magyar nyelvű menü
Nincs
Flight mode
Van
Operációs rendszer
Nincs
Készenléti idő óra
666
Beszélgetési idő óra
12
Súly g
80
Méret mm
97*54*13
Akkumulátor
Li-Ion
Kijelző pixel
qVGA (240*320)
Színes kijelző
TouchScreen
Színárnyalatok száma db
256k (18 bit)
GPRS
Van
EDGE
Van
Generáció
2G
WAP
v2, x
EMS
eMail
MMS
Van
Infraport
Nincs
Bluetooth
Van
B/T extra
A2DP
WLAN
Nincs
Direct Wi-Fi
Nincs
Wi-Fi extra
Nincs
HotSpot
Nincs
Blackberry
Nincs
Vibra jelzés
Van
Kihangositás
Van
Hanghívás
Nincs
Hangjegyzet
Van
Csengőhang letöltés
Van
Dallamszerk.
Nincs
Polifonia
MIDI
MP3
Music Player
Rádió
FM recording + RDS
Kamera
CMOS
Kamera felbontása
1, x Mpixel
Video
Video Player
GPS
Nincs
Java
2, x MIDP
Push to Talk
Nincs
RotaS
Nincs
TV be vagy kimenet
Nincs
NFC
Nincs
Brand
SGH
Limited Edition
Nincs
Egyebek
Organizer, T9 input
SAR
N/A
Jelenlegi ára: 12 222 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 09:26
. Samsung Champ Gt c 3300 i Vodafone Új - Jelenlegi ára: 12 222 Ft

kutyaól - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó!
Kisméretű kutyának (tacskó, foxi) való ól. 5cm-es nikecell szigetelés (tető és falak) + hőszigetelt kisablak
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 08:43
. kutyaól - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Chou Chou zsiráfos bölcsős kiságy/hinta - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Eladó egy Zapf Chou Chou márkájú zsiráfos bölcsős kiságy /babahinta újszerű állapotban. Eredeti át 16. 990. -Ft
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 07:58
. Chou Chou zsiráfos bölcsős kiságy/hinta - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

szegecselő - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Eladó a képen látható szegecselő.
Cipészeknek, bőrdíszműveseknek, barkácsolóknak.
A fejbe különböző szegecselő fejeket lehet betenni és, így bármi szegecselhető, vagy riglizhető.
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-11 07:45
. szegecselő - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

FCBarcelona hamutartó,eredeti licenc - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
FCBarcelona hamutartó, erdeti licenc. Remek kis meglepi a klub rajongóinak. Csapj rá, mert csak ez az 1 van belőle. Több termék vásárlása esetén egyedi kedvezményt biztosítok.
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2011-11-14 06:08
. FCBarcelona hamutartó,eredeti licenc - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Florence&Fred 80B melltartó - Jelenlegi ára: 490 Ft
80B kosaras Florence&; Fred
rugalmas szatén anyagú , csipkével kombinált krémszín melltartó.
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 05:55
. Florence&Fred 80B melltartó - Jelenlegi ára: 490 Ft

2011. november 3., csütörtök
Szecessziós stílusú üvegkép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Gyönyörű, szecessziós stílusú üvegkép sárgaréz keretben és sárgaréz lánccal. A festék be van égetve az üvegbe, tehát tartós kivitel.
Méret: 21x30 cm
További gyönyörű üvegképek az alábbi linken:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=lacika008
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 04:10
. Szecessziós stílusú üvegkép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

-Felhúzható fürdőjáték 3 - Jelenlegi ára: 790 Ft
A termék új eredeti csomagolásban van!
Mint a képen!
Kérdezzen bátran, minden kérdésre a lehető legrövidebb időn belül válaszolok.
Termékeim nagy része TV reklámokból ismert termék, illetve a képek magukért beszélnek, ezért részletes termékleírást csak az újdonságoknál, illetve egyedi termékek esetében készítek.
Csak készleten lévő terméket hirdetek meg.
Termékeim újak, nagykereskedésekből származnak, ezért a törvényes garanciális feltételek érvényesek rájuk.
Személyes átvétel lehetséges Budapesten a XVII. kerületében fix helyen majdnem minden nap egyeztetett időpontban, melyet a visszaigazolásban részletesen feltüntetek.
Személyes átvételnél bankkártyás fizetés is lehetséges
Az utalás beérkezését az értékelés elkészítésével jelzem.
Postázási napok: keddtől péntekig.
A beérkezett utalások alapján általában aznap, de legkésőbb másnap postára adom a megvásárolt terméket, vagy termékeket.
Csomagküldés: Postai díjszabás szerint bármely ajánlott, illetve csomagküldési lehetőséggel. Irányadó: termék súlya csomagolással együtt, és méret alapján .
( Postai előírások: pl max hossz méret)
Nagyobb értékű termék esetén ajánlom az időgaranciás, biztosított csomagküldés lehetőségét. Semmilyen csomagolási költséget nem számolok fel
Utánvételes, illetve rózsaszínű csekken bankszámlára történő fizetés lehetősége kizárva
Legcélszerűbb, leggyorsabb, valamint legolcsóbb a CIB, vagy BBRt fiókban számlaszámra történő befizetés, melyekről azonnal értesítést kapok.
Csomagot csak a vételár kiegyenlítése után küldök.
Amennyiben több terméket rendel egyszerre postaköltséget takarít meg.
Kérem nézze meg többi termékemet is, olvassa el saját oldalam.
Jó böngészést, sikeres licitálást!
Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 01:44
. -Felhúzható fürdőjáték 3 - Jelenlegi ára: 790 Ft
új csajos x-factory dzseki RITKASÁG - Jelenlegi ára: 10 200 Ft
Új, eredeti x-factory dzseki dögös ritkaság s méretben eladó!
Jelenlegi ára: 10 200 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 01:18
. új csajos x-factory dzseki RITKASÁG - Jelenlegi ára: 10 200 Ft

Suttog a város - Jelenlegi ára: 150 Ft
Szerző: Halász Miklós
Cím: Suttog a város
Kiadó: Szeged, Novum Kiadó és Szolgáltató Kft.
Kiadási év: 1989
A könyv jó állapotú.
A3
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 00:42
. Suttog a város - Jelenlegi ára: 150 Ft

Melone divatos felső - Jelenlegi ára: 1 Ft
Melone extra szexi női felső(egyszer használt)
méretezés nélküli
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 23:14
. Melone divatos felső - Jelenlegi ára: 1 Ft

George fehér pizsi-rugi 9-12 hó/80-86-os - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képen látható fehér pizsi-rugi megkímélt állapotban. Sem foltot, sem szakadást nem találtam rajta, valójában nagyon keveset használtuk.
Dohányfüst és állatszőr mentes lakásból.
Személyes átvétel Budapest, Kelenföldi Városközpont.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-20 11:59
. George fehér pizsi-rugi 9-12 hó/80-86-os - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fékevesztett evolúció - Jelenlegi ára: 2 295 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Fékevesztett evolúcióA könyv listaára: 2800 Ft. Leírás:
Amióta csak az eszünket tudjuk, azóta filozofálunk vég nélkül arról, hogy mi is pontosan az, ami megkülönböztet minket a többi élőlénytől. Ez irányú gondolataink általában azon meggyőződésen alapulnak, hogy bizonyos tulajdonságainkban értékesebbek, többek vagyunk az állatoknál, növényeknél. De vajon valóban így van? Nem az jelenti-e a legnagyobb különbséget, hogy ön- és közveszélyesek vagyunk? Hogy önzésünk és közönyünk - a fékezhetetlen evési, ivási és drogozási szenvedély, a természet eszelős kiaknázása, a pazarlás stb. - miatt nemcsak környezetünk pusztul, hanem mi magunk is súlyosan leépülünk? Ezekkel a destruktív - a tudomány által megszaladási jelenségnek nevezett - civilizációs elhajlásokkal foglalkoznak a kötet szerző, csupa kiváló magyar szakember, akik a mögöttes ok-okozati összefüggések feltárására vállalkoztak a mű keretei között. Az első két részben a jelenség evolúciós és biológiai rendszerekben való jelenlétéről írnak, majd olyan témák kerülnek megtárgyalásra, mint a különböző kulturális megszaladási modellek, a metabolikus szindróma, a prostitúció és az addiktológiai zavarok mint megszaladási jelenség, valamint a testkép- és táplálkozási zavarok az evolúcióbiológia és a humánetológia tükrében. Az utolsó részben a jövőbeli tendenciákat lehetséges alternatíváit tanulmányozhatjuk. A kötet végén szerepel a szerzők rövid bemutatása, és a mutató. Szakembereknek, laikusoknak egyaránt ajánlható, színvonalas, sok aktuális problémát feszegető kötet. ISBN: 978-963-279-287-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 295 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 10:40
. Fékevesztett evolúció - Jelenlegi ára: 2 295 Ft

CHANEL , CHANCE FRAICHE , női parfüm 100ml , - Jelenlegi ára: 3 100 Ft
CHANEL CHANCE .. EAU DE FRAICHE.
Bontatlan , 100ml női parfüm.
Postaköltség : 650-ft.
A parfümre nem kell várni , van készleten .
Szállitási idő : utalást követően ( az összeg megérkezése után ) 1 nap.
A terméket csak és kizárólag átutalásal lehet megvásárolni.
Utánvétel kizárt!!
Nem kell rá várni napokat , heteket !!
Kérem a terméket csak és kizárólag akkor vegye meg ha azt meg is kívánja vásárolni !!!
Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2011-11-02 09:48
. CHANEL , CHANCE FRAICHE , női parfüm 100ml , - Jelenlegi ára: 3 100 Ft

Dr bubó aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft
Dr bubó aukciós sablon
ha szeretnél valamilyen sablont-és nincs az aukióim közt-irj elkészitem
A sablonomat készítette: adolf666
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-02 09:12
. Dr bubó aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft
# H&M minőségi fehér 100% len női nadrág 42-as - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Eredeti H&M márkájú,
minőségi, idei évi divatú, 100% len
egyenes szárú, fehér, női nadrág.
Mérete: 42-es
Hibátlan, szép állapotban.
Ha bármilyen kérdésed van írj! : ))
Kérlek nézd meg atöbbi aukciómat,
naponta frissülő minőségi termékeket találsz!
Postaköltség: mindenkoriaktuális postai díjszabás alapján adom meg!
CSOMAGOLÁSI KÖLTSÉGET, SOHA NEM SZÁMOLOK FEL!!!
Szállítás: Amint a számlámra érkezik az összeg, még AZNAP,
de legkésőbb másnap postára adom a terméket, amit mindig tisztára mosott,
szükség esetén vasalt állapotban küldöm,
DOHÁNYFÜSTMENTES, tiszta lakásból!
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2011-11-20 07:42
. # H&M minőségi fehér 100% len női nadrág 42-as - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Emeletes ágy - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
EMELETES ÁGY
Emeletes ágyként volt használva,
de a felső ágy alatt be lehet rendezni egy kuckót
Magasság: 197 cm, szélesség: 104 cm.
A tartóelemek 4 x 7 cm átmérőjűek.
Anyaga: fenyőfa, sziladekor, és szilamonnal kezelve
Lapra szerelve, ágybetét nélkül
Köszi, hogy bekukkantottál!
Ha van időd, nézz rá a többi ajánlatomra is!
Több termék vásárlása esetén postaköltséget takaríthatsz meg!
Kérdésekre rövidesen reagálok.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 06:30
. Emeletes ágy - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Arany - okker sodrott zsinór - Jelenlegi ára: 1 240 Ft
Arany-okker színű sodrott zsinór.
10 m-es tekercs ára 1240 Ft.
Nagyobb tétel vásárlása esetén a 10. 000 Ft feletti részből, 30% engedmény jár, csak írjál, akkor úgy teszem fel.
Jelenlegi ára: 1 240 Ft
Az aukció vége: 2011-11-20 03:04
. Arany - okker sodrott zsinór - Jelenlegi ára: 1 240 Ft

Puxing PX-888 136-174 Mhz ÚJ 1 - 5W - Jelenlegi ára: 19 800 Ft
Neve: PUXING
Típus száma: PX-888 VHF 136-174Mhz
Azonosító: 1 x PX-888V + E1K
Leírás:
Ez a gyártmányú rádió, adó - vevőkkel kapcsolatos minden föllelhető információ egy helyen történő összegyűjtése, megosztása az érdeklődőkkel. Ebben foglaltatik az egyes típusok műszaki ismertetése, a használattal kapcsolatos tippek, leírások, a rádió egyéb más kiegészítő szettjei, alkatrészei, leírásai, hazai beszerzési.
A készülék menüje egyszerű, kiforrott, a gyakorlatban minden nehézség nélkül használható. A régi kezdeti modellek gyerekbetegségei végleg el lettek tüntetve. A rádió hanghordozása mind adásban, mind vételben kifogástalan! Semmi nem sarkalja az embert arra, hogy szétszedje és tuningolja, tekergesse, mert egyszerűen így tökéletes, ahogy összerakták. Nyoma sincs tompa dobozhangnak, kristálytiszta éles a hangátvitel, a moduláció mértéke is pont megfelelő. A rádió kezelése kényelmes, a többi navigációs gombok mellett megtalálható a készülék tetején a "racsnis" gomb is. A készülék oldalán a finoman, mégis határozottan működő PTT gomb megállás nélkül, gyönyörűen teljesít. Ez utóbbiaknak a horgászok, halőrök, az építőiparban dolgozok Pl. darusok, polgárőrök, biztonság őrök, még a kempingezők örülnek a legjobban. : D
Mechanikailag nem találtunk kivetnivalót két végigrádiózott nap után sem. Jó minőségű ütésálló műanyag ház, pontos illesztések, semmi recsegés ropogás. Cseppálló kivitel, egy esetleges elázást gond nélkül elvisel. A headset, vagy a programozó kábel csatlakozók jól illeszkedő elfordítható műanyag lap takarója a legjobb megoldás, amivel eddig találkoztam. A hozzá adott asztali automata töltő Kb 3 óra alatt feltölti a lemerült rádiót. A rádió bekapcsolásakor az akkufeszültségről is tájékoztatást kapunk. A rádió saját menüjéből minden funkciót elérünk, a memóriacsatornák elnevezését is beleértve. A kijelző olvashatósága, háttérvilágítása, háttérszín választása kifogástalan. A billentyűzet megvilágítása szép egyenletes, mindent könnyen megtalálunk sötétben is. A Rádió adó – vevő 100%-os bizalommal, garantált.
Fizikai adatok:
Méret (vastagság – szélesség - magasság): 40x55x120 mm Súly: 140 gramm (antennával: 235 mm magas)
Technikai adatok:
- VHF 137 - 174 MHz frekvencia sáv,
- két soros, alfanumerikus, pontmátrixos LCD kijelző,
- 3 színű megvilágítás,
- dupla csatorna figyelés,
- programozható oldalsó gomb,
- 128 elmenthető csatorna,
- kimenő teljesítmény: 1-5W
- 1200 mAh-s li-ion akkumulátor,
- gombokkal beírható frekvencia,
- állítható VOX szint 1-9-ig,
- Szkennelés az összes csatornára, vagy elsődleges csatorna szkennelés,
- vészhelyzeti ANI hívás,
- számítógépről programozható,
- csengőhang hallható, amikor bejövő jelet vesz,
- állítható teljesítmény billentyűzetről, vagy PC-ről programozva,
- állítható zajzár 1-9-ig,
- billentyűzár,
- automatikus kikapcsolás,
- frekvencia léptetés: 5-10-6, 25-12, 5-25 kHz-enként,
- beszédtitkosító,
- hangos menü két nyelven (kínai és angol)
- nagy teljesítményen 5W, kis teljesítményen 1W kimenő teljesítmény,
- PTT ID kijelzés,
- számítógépről kikapcsolható frekvencia bevitel,
- beépített FM-rádióvevő,
- szűrés és feloldás DTMF kód segítségével,
Csomag tartalma:
1, PUXING PX-888 PLUS VHF 136-174 mhz Rádió
1, asztali töltő (100V ~ 240V)
1, 7. 2V 1200mAh Li-ion akkumulátor
1, angol nyelvű használati útmutató
1, Antenna
1, Övcsipesz
1, fülhallgató
(Az alap tartozékok mellé ezentúl headset, övcsipesz és csuklópánt is ajándékba jár)
( "A kért frekvencia tartományra a rádiót ingyen fel programozzuk" )
( Ingyen postai )
A rendelésétől számolva 1-3 hét
Magyarország bármely területén
(A termék rendelése után kérem, adja meg az elérhetőségi adatát: Pl telefon szám, Email-cím. )
(A rendelése mellé adja meg a termék márka nevét, típus számát és a termék kódját. )
(Egyéb más rádiókat elromlott vagy kiegészítő alkatrészeket eredetibe vagy után gyártottként is be tudunk szerezni. Kérem adja meg a keresett rádió vagy alkatrész márka nevét típus számát)
(Kérem a rendelés előtt vegye fel velünk a kapcsolatot a kérdezzen az eladó gombnál. )
Jelenlegi ára: 19 800 Ft
Az aukció vége: 2011-11-20 01:33
. Puxing PX-888 136-174 Mhz ÚJ 1 - 5W - Jelenlegi ára: 19 800 Ft
Kül és beltéri Falburkolat Akció!! Flintstone - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
A régmúlt és a jelen találkozásából született Flintstone kő a nosztalgia és a modern irány kedvelőinek is hatalmas lehetőségeket nyújt.
Hő és fagyálló, kül- és beltéren egyaránt használható. Kitűnő díszítője lehet lábazatnak, homlokzatnak, kandalló köré burkolva, egyéb falfelületnek.
Méretei: Változó
Név: Flintstone
Ha esetleg kérdése lenne illetve egyedi igényi kérjük jelezze felénk!
Az Aukció tárgya 1 m2 burkolat.
A Terméket rendelésre gyártjuk leütés előtt érdeklődjön!
Termékleírás:
A természetes kő tökéletes rekonstrukciója:
A műkőből készült díszkövek megtévesztésig hasonlítanak a természetes kövekhez. A lapok különféle felülete, mintázata, az élek, a fényhatások, a természetes színek, mind az eredetiség látszatát keltik.
Az árnyalatok arányos eloszlása érdekében, egyszerre több csomagból kell a lapokat felburkolni.
Egyszerű alkalmazás:
A burkolatok 1-3 cm vastag lapokból állnak, alkalmazása semmiben sem tér el a hagyományos falburkolatokétól, csak annyiban, hogy fugázni nem kell. Burkolás előtt győződjön meg a felület szárazságáról és ügyeljen rá, hogy a kő díszítő felületére ne kerüljön ragasztó, mert a barázdás felület miatt csak nehezen távolítható el.
Nagy ellenállás tartósság:
A termékek kiválóan ellenállnak az időjárási körülményeknek. A díszburkolatok egy életre szólnak és
túlélik a hagyományos és nemes vakolatokat egyaránt.
Minőség és alkalmazhatóság:
Díszburkolati termékeink megfelelnek az ISO 9001-es Nemzetközi Minőségi Szabvány előírásainak. A burkolólapok felhasználhatók kül és beltérben egyaránt, új és régi épületekben, hagyományos agyagtégla és szilikáttégla falakon, beton és gázbeton paneleken, hagyományos vakolatokon, gipszkartonon, hőszigetelő anyagon. Alkalmazhatóak kandallókhoz és kerti elemek burkolásához egyaránt.
Környezetvédelem:
A burkolólapok kizárólag természetes alapanyagokból készülnek és nem tartalmaznak környezetre káros anyagokat.
Költségkímélő megoldás:
A díszburkolatok alkalmazása lényegesen csökkenti a burkolás költségét a természetes kövekkel történő burkoláshoz képest, ami a lapok, a ragasztóanyag alacsonyabb árából, valamint az alacsonyabb burkolási díjból adódik.
A Termék súlyából adódóan csak személyes átvétel lehetséges!
Nézze meg Többi aukciónkat is!
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 00:29
. Kül és beltéri Falburkolat Akció!! Flintstone - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

ILLYÉS GYULA: PETŐFI SÁNDOR - Jelenlegi ára: 345 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! PETŐFI SÁNDORA termék használt, olvasott: eladó a képen látható állapotban. Kínálatunkban több mint háromezer használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás postán ajánlott levél formájában (a Magyar Posta aktuális díjszabása szerint, 315 Ft-tól) vagy futárszolgálattal (795 Ft. ), kizárólag előre utalással lehetséges. A küldemény súlya alapján számított szállítási költséget válasz emailben előre megadjuk. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 345 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 23:11
. ILLYÉS GYULA: PETŐFI SÁNDOR - Jelenlegi ára: 345 Ft

2011. november 2., szerda
H&M bordó mikrokord nadrág 38-as - Jelenlegi ára: 800 Ft
H&M csodaszép bordó színű nadrág, anyaga mikrokord, rugalmas, nagyon kényelmes.
szélessége deréknál: 39 cm, csípőnél 49 cm
hossza: 106 cm, belső szárhossza: 81 cm
Alig használt, hibátlan állapotú
Nézd meg a többi aukciómat, sok ruhát töltök még fel!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 21:43
. H&M bordó mikrokord nadrág 38-as - Jelenlegi ára: 800 Ft

GYÖNYÖRŰ NEXT KI-BE FORDÍTHATÓS KABÁT 74-ES - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
GYÖNYÖRŰ, ALIG HASZNÁLT NEXT KABÁT
KIVÜL-BELÜL HORDHATÓ!!!
ÍGY 2 KABÁT LESZ EGYSZERRE: -))
74-ES MÉRET
Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2011-11-07 20:26
. GYÖNYÖRŰ NEXT KI-BE FORDÍTHATÓS KABÁT 74-ES - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Sűrítettlevegős tűzőgép - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó 1 db Haubold szegezőpisztoly. Nincs benne légszűrő, a levegőcsatlakozót cserélni kell. Egyébként tökéletesen működőképes, alig használt, nagyon halkan dolgozik.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 19:42
. Sűrítettlevegős tűzőgép - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

40 DB-os 134-146-os LÁNY ruhácsomag - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képen látható 40db-os lány ruhacsomag. Nem turkálós, mindent boltban vettem újonnan és csak a kislányom használta! A képek nem a teljes választékot tükrözik. (egész ruha, téli-őszi kabát, fehér blúz, boleró, pulóver, mellény, legins, nadrág, zokni, harisnya, trikó)
Köszönöm, hogy elolvasta hirdetésem!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 18:13
. 40 DB-os 134-146-os LÁNY ruhácsomag - Jelenlegi ára: 1 Ft

Piros téglalapos különleges óra -akciós áron - Jelenlegi ára: 690 Ft
Eladó egy nagyon szép női karóra piros négyzetekből álló szíjjal.
Teljes hossz 21 cm, óra mérete 2 cm, négyzetek mérete 1, 2 cm.
Van benne elem, de valószínűleg cserélni kell.
Jelenlegi ára: 690 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 16:53
. Piros téglalapos különleges óra -akciós áron - Jelenlegi ára: 690 Ft

2011. november 1., kedd
Gáll István: Vaskor - Jelenlegi ára: 1 655 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! VaskorA könyv listaára: 1901 Ft. Leírás:
Az első ízben 1980-ban megjelent novellaciklus az író ötvenes évek eleji határőrélményeit dolgozza fel. Az író életszerűen ábrázolja a katonaélet embert próbáló, nevelő tapasztalatait, a bevonulás, a szolgálat (aknatelepítés, aknátlanítás) mozzanatait, az ivászatok, nőzések élményeit. Drámai események köré szőtt történetei azonban mindig tragédiába torkollnak, jól érzékeltetve a korszak nyomasztó légkörét. A sztálinista rendszert áttételesen, de éles kritikával illető mű ezúttal az Ünnepi Könyvhét alkalmából kerül ismét a magyar olvasók kezébe az 1980-as első kiadás alapján. ISBN: 978-963-346-825-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 655 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 16:10
. Gáll István: Vaskor - Jelenlegi ára: 1 655 Ft

Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet - Jelenlegi ára: 2 405 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Egyetemes művelődéstörténetA könyv listaára: 2900 Ft. Leírás:
Az először 1935-ben megjelent mű egyetemes művelődéstörténeti áttekintést ad a történelem előtti koroktól a 19. század végéig. A világfelfogás változását az i. e. 3. évezred Kínájától Nietzschéig 12 fejezetben áttekintő kötet ma is hasznos történelmi, gazdasági, politikai, teológiai, filozófiai, tudományos és művészeti ismereteket közvetít. A könyv csak árában tér el az előző kiadástól, beszerzését ennek figyelembevételével ajánljuk. ISBN: 963-346-320-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 405 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 15:26
. Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet - Jelenlegi ára: 2 405 Ft

Varga Géza: Menj biztosra! - Jelenlegi ára: 2 165 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Menj biztosra! A könyv listaára: 2490 Ft. Leírás:
A szerző a biztosítások - laikusok számára sokszor zavaros, félreérthető, sőt átláthatatlan - útvesztőjében kínál eligazodást, megvilágítva a rendszer elméleti alapjait és gyakorlati működését, számos hasznos tanáccsal szolgálva azok számára, akik biztosítást készülnek kötni. A bemutatkozás, a könyv céljának megfogalmazása és a szerencsejátékok világába tett rövid kitérő után ír a biztosítások és befektetések típusairól, elmagyarázza az ún. életgörbe felállításának teóriáját, a biztosítók működésének alapvető tudnivalóit és a nekik dolgozó biztosítási képviselők által végzett munka lényegét, fajtáit. Az utolsó két részben a kérdéskört az ügyfelek szempontjából veszi górcső alá, külön hangsúllyal rámutatva az öngondoskodás fontosságára. A konkrét példákat mellőző kiadvány a témában való alapfokú tájékozódást segíti. ISBN: 978-963-9888-30-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 165 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 14:55
. Varga Géza: Menj biztosra! - Jelenlegi ára: 2 165 Ft

Kantáros farmernadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft
Teljes hosszúság 56 cm + 5 cm- vel még növelhető a kantár. Hossza deréktól: 35 cm.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-08 13:30
. Kantáros farmernadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft

Sárga top - Jelenlegi ára: 500 Ft
Világossárga elasztikus anyagú ujjatlan top
Zöld virágminta, és Colosseum felirat van az elején.
Megkímélt állapotú, keveset használt.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 12:51
. Sárga top - Jelenlegi ára: 500 Ft

AKCIÓ! Air Optix Night&Day Aqua 6db kontaktlencse - Jelenlegi ára: 10 750 Ft
Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részben küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Kiszerelés: 6 db / doboz Hordási idő: 1 hónap Gyártó: Ciba Vision Rendelhető dioptriatartomány: -10. 00-től +6ig,
- 8. 00 és +6. 00 között 0, 25 dioptriánként, - 8. 00 felett 0, 5 dioptriánként Rendelhető görbület-értékek: 8. 4 , 8. 6 Termékleírás: Tapasztalja meg a kivételes nap végi kényelmet! A Ciba Vison új fejlesztése a TriComfort technológia, melynek segítségével 5x nagyobb az oxigén áteresztő képessége az AIR OPTIX lencséknek, mint a hagyományos lencséknek. Ez, párosítva a lencse kiváló nedvességmegtartásával, eredményezi az egyik legkényelmesebb kontaktlencsét. Ezt a kényelmet a Night&Day lencsékkel 30 napon át éjjel-nappal érezheti. Pontosabban azt se fogja érezni, hogy bent van a kontaktlencse. Az ápolószert el lehet felejteni. Véletlenül sem fognak a lencsék tisztítás közben megsérülni. Maximális kényelem 1 hónapon át éjjel-nappal! Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata
Jelenlegi ára: 10 750 Ft
Az aukció vége: 2011-10-30 12:18
. AKCIÓ! Air Optix Night&Day Aqua 6db kontaktlencse - Jelenlegi ára: 10 750 Ft

GIANT 28-as férfi városi kerékpár, MTB. - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Eladó a képen látható kerékpár.
Új gumikkal
Néhány használati sérüléssel, apróbb karcolások leverődések.
Kérlek nézd meg a többi termékemet is.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 07:18
. GIANT 28-as férfi városi kerékpár, MTB. - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Versace Bright Chrystal 90 ml Női Parfüm Akcióóó!! - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
PARFÜM AKCIÓ A KÉSZLET EREJÉIG !!!!
Most kivételes lehatőség keretében, parfüm akció amíg a készlet tart!!!!
A termékek bontatlan fóliás csomagolásban kerülnek átadásra, így ajándéknak is kiváló!!
Az összes termékem külföldről származik, de készleten van, nem kell rá várni !!
Nagyon sok fajta illatot találsz nálam, nézd meg az ";; eladó további termékei";; -re kattintva!!!!
Személyes átvételre Budapesten van lehetőség, az általam meghatározott helyen.
A terméket természetesen postán is tudom küldeni, előre utalás után !!
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 06:21
. Versace Bright Chrystal 90 ml Női Parfüm Akcióóó!! - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Crocs kb.25-26-os tüneményes papucs, szandál - Jelenlegi ára: 2 550 Ft
Crocs kb. 25-26-os nagyon klassz kisfiú papucs, szandál. Nagyon jó állapotban van. A talpán 10-11 van.
Nézz máskor is szét nálam köszönöm!
Jelenlegi ára: 2 550 Ft
Az aukció vége: 2011-11-19 05:11
. Crocs kb.25-26-os tüneményes papucs, szandál - Jelenlegi ára: 2 550 Ft

Új gobelin alap - 30x40cm - kivarratlan - Jelenlegi ára: 2 790 Ft
Minőségi gobelin alap.
Mérete (kanavaméret): 30x40cm
A kivarrható kép kb. 3-4 cm-el kisebb, mint a kanava, hogy a kész kép keretezhető legyen.
Normál (44 öltés/10cm) és tű alapon (88 öltés/10cm) is kérhető, az ár ugyanaz.
100% Pamut tartalmú, minőségi kanavára nyomott gobelin alap.
A gobelinekhez fonal is rendelhető, 69 ft/db áron!
Ha valamiben nem vagy biztos, kérdezz, mert licitet nem törlök -sajnos sok a rossz tapasztalat!
Megértésedet köszönöm! : -)
Jelenlegi ára: 2 790 Ft
Az aukció vége: 2011-11-19 01:30
. Új gobelin alap - 30x40cm - kivarratlan - Jelenlegi ára: 2 790 Ft
OK BABY biztonsági babakád - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
OK Baby Onda biztonsági babakád
Üdvözöllek!
Aukcióra bocsájtom a képen látható Brendonban vásárolt , ( új ára 7990. -Ft ) Ok Baby márkájú , megkímélt, hibátlan állapotú , belső hőmérővel és leeresztő dugóval ellátott biztonsági babakádat .
A kád biztonsági kialakítása tényleg nagy segítség újszülött fürdetésénél, az ujdonsült anyukának vagy apukának , később pedig ülve pancsizhat benne a baba.
Mérete miatt csak személyes átvétel lehetséges , megbeszélés szerint Budapesten , vagy a Budapest-Vác vonalon bárhol.
Köszönöm , hogy benéztél sikeres licitálást kívánok!
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 00:20
. OK BABY biztonsági babakád - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Sonyericsson Aspen Tok álló (körmintás, kihúzható - Jelenlegi ára: 1 340 Ft
Termékismertető Sonyericsson Aspen Tok álló (körmintás, kihúzható tépőzár, övre fűzhető) XXL méret RÓZSASZÍN
Kiváló minőségű utángyártott termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
ALCATEL Alcatel OT 800 Tribe, ALCATEL Alcatel OT 890, ALCATEL OT-799, ALCATEL OT-990, ALCATEL T-Mobile by Move, APPLE Apple IPhone 2G, APPLE Apple IPhone 3G, APPLE Apple IPhone 3GS, APPLE IPhone 4, BLACKBERRY 8520 Curve, BLACKBERRY 9300 Curve 3G, BLACKBERRY 9500 Storm, BLACKBERRY 9520 Storm 2, BLACKBERRY 9550 Storm 2, BLACKBERRY 9700 Bold, BLACKBERRY 9780 Onyx II., HTC ChaCha, HTC Desire S, HTC Legend, HTC Salsa, , HTC Touch HD, HTC Wildfire (Desire mini), HUAWEI Red Bull Mobile 2, HUAWEI T-Mobile Pulse, HUAWEI U8500, HUAWEI U8510 Ideos X3, LG GW300, LG P500 Optimus One, LG Red Bull Mobile LG Optimus One P500, MOTOROLA Defy, MOTOROLA MILESTONE XT720, MOTOROLA MILESTONE2, NOKIA 701, NOKIA C3, NOKIA C7-00, NOKIA E5-00, NOKIA E63, NOKIA E71, NOKIA E72, NOKIA N8, SAMSUNG GT-B3210 Corby TXT, SAMSUNG GT-C6625, SAMSUNG GT-C6712, SAMSUNG GT-S3350 Ch@t 335, SAMSUNG GT-S5570 Galaxy Mini, SAMSUNG GT-S5620 Monte, SAMSUNG GT-S5660 Galaxy Gio, SAMSUNG GT-S5670 Galaxy Fit, SAMSUNG GT-S5830 Galaxy Ace, SAMSUNG GT-S7230E Wave 723, SAMSUNG GT-S8000 Jet, SAMSUNG SGH-I600, SAMSUNG SGH-I780, SAMSUNG SGH-I900 Omnia, SONYERICSSON Aspen, SONYERICSSON Satio, SONYERICSSON XPERIA Neo, SONYERICSSON XPERIA Ray, VODAFONE 555
Cikkszám: SG21402 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
Jelenlegi ára: 1 340 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 23:34
. Sonyericsson Aspen Tok álló (körmintás, kihúzható - Jelenlegi ára: 1 340 Ft

POWER BALANCE MÁGIKUS KARKÖTŐ ÁTLÁTSZÓ L-es - Jelenlegi ára: 500 Ft
SZILIKON SZÍNŰ L-es MÉRET!!!!!
új termék !
A karkötő alsó és felső részén is van mágnes!
Az energetix Power Balance karkötő pozitívan hat az emberi test természetes mágneses mezejére, ezzel jelentősen javítva az egyensúlyt, erőt és hajlékonyságot. A végső hatás a magasabb fizikai teljesítőképesség nemcsak sport aktivitásoknál, hanem a mindennapi életben is.
Minden fogható dolognak, személynek, állatnak, kőnek vagy fának a földön, sőt még magának a Földgolyónak is megvan a maga természetes rezonanciája, frekvenciája.
A Föld elektromágneses tere, a világűr, és a meditálásban lévő emberek kb. 7, 8 Hz hullámhosszon rezonálnak. Ezt a frekvenciát Shumann rezonanciának hívják.
Az összes rezonanciafrekvencia kiegyensúlyozott kölcsönös hatása nagyon fontos, hogy az emberi szervezet helyesen működjön.
Némelyik hullámhossz pozitívan reagál az Ön testével, némelyik pedig negatívan. Amikor a hologram kapcsolatba kerül az ön testének mágneses terével, lehetővé teszi neki a hologramban rejlő természetes és hasznos hullámhosszokkal való interakciót. Ennek következménye a jobb energiaáramlás az egész testben és a test jobb stabilitásában, erejében és hajlékonyságában nyilvánul meg.
Az egyensúly azonnali javítása egy olyan tulajdonság, amely mindenki figyelmét felkelti a Power Balance karkötő legelső felpróbálásánál. A jó stabilitás és egyensúly a siker alapjai bármely sport űzésénél.
Az egyszerű stabilitás teszt képes meggyőzni azokat az embereket is, akik elsőre bizalmatlanok a Magic Power karkötővel szemben. Elég egy lábon állni, kezet széttárva tartani és a könyök vagy az alkar részén nyomás alkalmazni fentről lefelé.
Mindennapi emberek, de az élsportolók is igazolják, hogy a Power Balance karkötő viselésekor a testük hajlékonysága és flexibilitása javult. Egyszerű teszt elvégzése is ezt igazolja. Álljanak kicsit szétterpesztett lábakkal, kezeket előrenyújtva és törzsben forogjon oldalra, jobb kéz esetében jobbra, bal kéz esetében balra. Tekintetével kísérje a kezét és jegyezze meg a fordulás maximális szögét.
Harmonikus áramló test energia a testi erőnlét növekedésben is megnyilvánul. Legegyszerűbb teszt ennek a kijelentésnek a megerősítésére a következő: álljon fel lábait összetéve. A kezeit engedje le a test mellett és a tenyereit fordítsa hátra és felfelé. Az asszisztens ököllel egyenes lefelé irányított nyomást fejt ki az ön tenyerére. A Power Balance karkötő nélkül könnyen kibillenti az egyensúlyából. A karkötővel viszont képes lesz sokkal nagyobb erőnek is ellenállni.
L (20. 5cm)
Felnőtt, és gyermek számára egyaránt alkalmas!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 23:23
. POWER BALANCE MÁGIKUS KARKÖTŐ ÁTLÁTSZÓ L-es - Jelenlegi ára: 500 Ft

1000 db-os Ravensburger puzzle - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Hamarosan itt a karácsony! Ha szeretnéd meglepni magad, vagy a családod rengeteg kirakót teszek fel a napokban. Az évek során annyit összegyűjtöttünk, hogy 3 szekrény tele van vele. A legtöbb tökéletes állapotban van, néhány azonban, amelyet korábban itt vettem a Teszveszen sérült dobozzal rendelkezik, de ezeket minden esetben külön jelzem. Minden felkerülő doboz kirakót megszámoltunk, hogy hiánytalan-e.
Kép: Gyömülcstál
Gyártó: Ravensburger
Mérete: 50*70 cm
hiánytalan
doboza szép állapotú
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2011-11-18 22:41
. 1000 db-os Ravensburger puzzle - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Lexmark 16 1 db, 26 1 db utángyártott patron - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Lexmark 16 és 26 utángyártott patron.
. Garanciát vállalok rá.
Kompatibilis az alábbi nyomtatókkal:
Lexmark X1270
Compaq IJ650
Compaq IJ652
Lexmark i3
Lexmark X1100
Lexmark X1110
Lexmark X1130
Lexmark X1140
Lexmark X1150
Lexmark X1155
Lexmark X1160
Lexmark X1170
Lexmark X1180
Lexmark X1185
Lexmark X1190
Lexmark X1200
Lexmark X1250
Lexmark X1270
Lexmark X1290
Lexmark X2200
Lexmark X2250
Lexmark X72
Lexmark X74
Lexmark X75
Lexmark Z13
Lexmark Z23
Lexmark Z23e
Lexmark Z24
Lexmark Z25
Lexmark Z25L
Lexmark Z33
Lexmark Z34
Lexmark Z35
Lexmark Z510
Lexmark Z515
Lexmark Z517
Lexmark Z600
Lexmark Z601
Lexmark Z602
Lexmark Z603
Lexmark Z604
Lexmark Z605
Lexmark Z612
Lexmark Z615
Lexmark Z617
Lexmark Z640
Lexmark Z645
Lexmark Z75
Az ár 2 darab patronra vonatkozik.
Ha másik nyomtatója van, kérem keressen meg, hátha ahhoz is tudok patront.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-10-30 22:30
. Lexmark 16 1 db, 26 1 db utángyártott patron - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Üzletbezárás! 8részes ágynemű garnitúra! - Jelenlegi ára: 1 Ft
A lepedő mintázata és színe megegyezik a garnitúrával.
8RÉSZES
méret: paplanhuzat 140x200cm(2db)
lepedő 220x240cm(1db)
nagypárnahuzat 70x90cm(2db)
kispárnahuzat 40x50cm(2db) díszpárnahuzat: 18x40cm(1db)
pamutszatén kevert szálas
Nyugodtan kérdezz vásárlás előtt és ne utána köszönöm. Olvasd el a vásárlási-garanciális feltételeket a vatera boltomban!!
JÓ LICITÁLÁST!!!!! !
Esetleg ha többet is megnyersz a postadíj marad 1050Ft. (kb. 10db-ig)
Ajánlott mosás: 30 fokon, kifordítva.
NÉZD MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS ÉRDEMES, MIVEL NAPONTA TESZEK FEL AKCIÓS TERMÉKEKET!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 21:00
. Üzletbezárás! 8részes ágynemű garnitúra! - Jelenlegi ára: 1 Ft
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Fontos
-
Köszöntelek az oldalamon. Rengeteg ruhát töltök fel a napokban, ha van kedved és időd nézz körül nálam. Ha valamelyik ruhánál hibát találok ...
-
Eladó zsebkopott HTC Diamond, dobozával, minden tartozékával, plussz egy pálcával! A kijelzőn apró hajszálkarcok találhatók! Angol nye...
-
Eladó költözés miatt! Szekrénysor tölgyfából. Üveges vitrinnel, alatta fiók. Szép , igényes darab, Nagyon szép bemarások díszítik. A szekrén...
-
Tektronix T912 2csatornás HORDOZHATÓ oszcilloszkóp eladó. Gyári használati utasítással, amiben teljes kapcsolási rajz található!!! Kihaszná...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...

Eladó Nike air max 90 Mérete 46-os Utánvéttel NEM postázok! Jelenlegi ára: 8 990 Ft Az aukció vége: 2011-07-23 23:46 . Nike air max 90 ...
-
Eladó a képen látható tavasszal vásárolt kislány Nike cipőcske. Általam mért belső talphossza 13, 5 cm, tépőzára erős. Hibátlan, újszerű n...
-
Lancome Magie Noire női Eau de Toilette 75ml (222398) Összetevők: rózsa, jácint, cédrus, málna, bergamot, ámbra, moha Akár INGYENES s...
-
dm kupon Herbária Cserszömörcés foggél zsályával 100 ml vásárlásakor 25 % kedvezmény bármely magyarországi dm üzletben. A kupon 1 db termék...