Tartalom: eredeti dvd film
Magyar szinkronnal és felirattal
UIP-Dunafilm kiadás Jelenetválasztó füzettel
Hatalmas üstökös száguld a Föld felé. A becsapódás úgy tűnik, elkerülhető: még van idő arra, hogy megszervezzenek egy mentőakciót és az üstököst egy robbantással eltérítsék eredeti pályájától.
A világ lélegzetvisszafojtva várja a híreket és az első pillanatban még úgy tűnik, az emberi értelem ezúttal is diadalmaskodott a természet erői felett. De hiba csúszott a számításba: a robbanástól több darabra szakadt üstökös több, város nagyságú töredéke még mindig a Föld felé tart, de most már minden további eltérítési kísérlet reménytelen - kifutottunk az időből.
Életbe lép a B-terv: az emberiség túlélése a tét. A tudósok számítása szerint az első becsapódás elpusztítja New Yorkot és még néhány nagyvárost, a második üstökösdarab pedig Kanada szívébe fúródik majd. A hihetetlen mértékű földrengés és árvíz csak az első hulláma lesz a pusztításnak. A becsapódás hatására a légkört évszázadokra beborító por örök sötétséget hoz a Földre, elpusztítva minden életet. Az Amerikai Kormány egy földalatti várost építtet, ahol egymillió amerikai megkaphatja a túlélés esélyét. Tudósok, vezető szakemberek és politikusok kapnak helyet a városban, a többiek csak abban reménykedhetnek, hogy őket sorsolják ki a fennmaradó helyekre.
Egy biztos: amikor elérkezik az ítéletnap, az emberiség nagy része elpusztul...
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2011-07-14 00:39
. Deep Impact - Szinkronnal - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Fontos
-
Köszöntelek az oldalamon. Rengeteg ruhát töltök fel a napokban, ha van kedved és időd nézz körül nálam. Ha valamelyik ruhánál hibát találok ...
-
Eladó zsebkopott HTC Diamond, dobozával, minden tartozékával, plussz egy pálcával! A kijelzőn apró hajszálkarcok találhatók! Angol nye...
-
Eladó költözés miatt! Szekrénysor tölgyfából. Üveges vitrinnel, alatta fiók. Szép , igényes darab, Nagyon szép bemarások díszítik. A szekrén...
-
Tektronix T912 2csatornás HORDOZHATÓ oszcilloszkóp eladó. Gyári használati utasítással, amiben teljes kapcsolási rajz található!!! Kihaszná...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Eladó Nike air max 90 Mérete 46-os Utánvéttel NEM postázok! Jelenlegi ára: 8 990 Ft Az aukció vége: 2011-07-23 23:46 . Nike air max 90 ...
-
Eladó a képen látható tavasszal vásárolt kislány Nike cipőcske. Általam mért belső talphossza 13, 5 cm, tépőzára erős. Hibátlan, újszerű n...
-
Lancome Magie Noire női Eau de Toilette 75ml (222398) Összetevők: rózsa, jácint, cédrus, málna, bergamot, ámbra, moha Akár INGYENES s...
-
dm kupon Herbária Cserszömörcés foggél zsályával 100 ml vásárlásakor 25 % kedvezmény bármely magyarországi dm üzletben. A kupon 1 db termék...